Krisztina
„Tudod, sosem jöttem volna masszázsra, ha nem történik velem ez a baleset. Az érintés annyira személyes dolog nekem.”
Azt válaszoltam: ebben az esetben duplán köszönöm a bizalmat.
Emlékszem az aggodalomra az arcán, amikor először érkezett hozzám. A teste szinte mindenhol érzékeny volt. Sok fájdalom és fájdalmas kezelés volt mögötte. Sok félelmet, nehézséget, kételyt, bizonytalanságot és stresszt tapasztalt. A kezelés során minden mozdulatomat feszülten figyelte, arra számítva, hogy újabb fájdalmat fogok okozni.
Alapvetően nagyon finoman dolgozom. El lehet képzelni, ebben a helyzetben mennyire gyengéd voltam.
Tizenkét alkalommal találkoztunk, és öröm volt látni a változást a testén, a mozgásán és az egész hozzáállásán. Ahogy lassan maga mögött hagyta a fájdalmat és a fájdalmas emlékeket. Ahogy az aggodalom helyett visszatért a mosoly az arcára, és ismét sokat nevetett. Ahogy visszanyerte a magabiztosságát – minden szinten.
Lehet, hogy a sérülés nyomai még sokáig elkísérik, és talán némi fájdalom is visszatér majd néha. De az a csont, és ez a hölgy erősebb, mint valaha!
Kedves Krisztina, vigyázz az értékes testedre, és ne felejtkezz el a tornagyakorlatokról!
László
Valaki a segítségemet kérte a balesete után. A fizikai sérülésein túl, az idegrendszere folyamatos stresszállapotban volt. Bár az életveszély már elmúlt, a szervezete ebben a felfokozott működésben ragadt.
Amikor első alkalommal dolgoztam vele – hetek, talán hónapok után – először kapcsolt ki a VÉSZHELYZET üzemmódból, és pihent meg végre. Hosszú idő után először érkezett valami pozitív impulzus a test felől az agyba, amely addig szinte csak veszélyt érzékelt. Először engedett el – valamelyest – az izomzata.
És ő, aki addig rengeteg fájdalmat és gyötrelmet élt át, kellemesnek érezhette a saját testét. Egy időre elfeledkezett a kihívásokról, amelyekkel nap mint nap szembesült a felépülése során.
Ekkor mondta nekem: „Éva, te leszedáltál engem.”
Kedves László, nagy utat tettünk meg együtt, ugye?
Örülök, hogy visszakaptad az életedet.
Andrea
„Olyan, mintha semmi nem történne, de közben nagyon is sok minden történik. Annyira másmilyen tapasztalat, mint más masszőröknél.”
Ez a vendég gerincproblémával, fájdalommal és szédüléssel érkezett hozzám, és az érzelmi állapota sem volt kiegyensúlyozott. Sok félelem és bizonytalanság volt benne, pánikroham-szerű tüneteket is tapasztalt. A gyógytorna mellett masszázst is kért.
Más masszőrökkel is dolgozott már együtt. Az elején kicsit bizalmatlan volt velem, aztán néhány perc múlva teljes bizalommal fogadta el a kezeimet.
Egy bizonytalan, félelmekkel teli személy érkezett hozzám, és egy nyugodt, magabiztos hölgy kelt fel a padomról.
A második alkalommal kaptam tőle ezt a visszajelzést:
„Olyan, mintha semmi nem történne, de közben nagyon is sok minden történik…”
Kedves Andrea, örülök, hogy a munkám része lehetett annak a testi-lelki változásnak, amelyen ilyen tudatosan dolgoztál.
Teodóra
Alighogy masszírozni kezdtem, a vendégem váratlanul ezt a kérdést tette fel:
„Mit gondolsz, van összefüggés a testünk és az érzelmeink között? Egyáltalán, lehetséges gyógyítani valakit csak a test kezelésével?”
Röviden válaszoltam, majd visszakérdeztem – Miért épp tőlem kérdezed ezt?
„Azért, mert úgy éreztem, itt feltehetem ezt a kérdést.”
Kedves Teodóra, köszönöm a kérdést. Szívből kívánom, hogy fiatal orvosként mindig őrizd meg az intuíciódat és az érzékenységedet!
Anno nagyon féltem az anatómia vizsgától
Elképesztő mennyiségű információt és latint kellett megtanulni.
(Ekkor kaptam útravalónak a Fiam egyik életre szóló tanácsát: „Anya, ne félj tőle, nem harap!” A hatévesek lényeglátása.)
Az első vizsgát – a tételt látva – kihagytam. Felkészületlennek éreztem magam, és a nagyrabecsült Tanáromat meg akartam tisztelni azzal, hogy az elvégzett munkájához méltó teljesítményt nyújtok.
A pótvizsgán a gerinc volt az egyik téma. Akkor már biztos voltam a tudásomban.
Sok embert látok, akinek kisebb-nagyobb problémája van a gerincével.
Találkoztam egy fiatalemberrel, aki gyerekkorától kitartóan végzi a gyógytorna-gyakorlatait, havonta jár masszőrhöz, minden probléma nélkül él aktív életet, és az sem okoz gondot számára, hogy napi 8–10 órát dolgozik számítógép mellett ülve.
És találkoztam olyannal is, aki – valami miatt – nem törődött a korai diagnózissal, és ma, 30–40 évesen, súlyos gerinc- és mellkasdeformitásokkal él, és ezek következményeivel küzd.
Találkoztam egy tinédzserrel is, aki az enyhe gerincferdülés hírére komoly edzésbe kezdett. Egy app segítségével gyönyörű, de csak felszíni izomzatot épített magának, aztán egy idő után komolyan elkezdett szúrni a háta.
Kedves Bruno, láttam a tekinteteden, milyen okos vagy. Mindent bedobtam, hogy megértsd: a gerincünket az erős izomzat képes egészségesen tartani. És hogy a gyógytornász valójában a legjobb „személyi edző”, aki segít ezt felépíteni neked. Aztán jöhet az edzőterem, meg minden más, ami 15 és 100 év között jól esik!
Anita
Ez a vendég a pszichológusa javaslatára érkezett hozzám.
Szakember vezetésével mély önismereti munkába kezdett, mert érteni akarta az élete minden területét. A masszázs segítségével régi emlékek blokkjait szerette volna felszabadítani.
Nem emlékszünk tudatosan mindenre, ami velünk történt az életünk során. Mégis sok minden hatással lehet arra, ahogyan érzünk, reagálunk, és ahogy a testünk működik. A testtel való munka ezért az önismereti folyamatnak is része lehet.
Kedves Anita, köszönöm, hogy megosztottad velem ezeket a mély tapasztalatokat.
Balázs
„Ma egy olyan részével találkoztam a vállamnak, aminek a létezéséről sem tudtam eddig. De rendbe is jött.”
Balázzsal hetente találkoztunk.
Azt tapasztalom, hogy amikor valakivel rendszeresen dolgozom, akkor valami különleges történik. A vendég egyre jobban megismeri a kezeimet, a mozdulataimat, a munkám ritmusát. Tudja, mire számíthat, és elmélyül a bizalom.
Közben én is egyre jobban megismerem őt. A kezem emlékszik a testre, a reakciókra, arra, hol lehet finomabban, és hol kell részletesebben dolgozni. A terápia folyamattá válik.
Amúgy a vállunk egy nagyon érdekes terület. Rendkívül komplex mozgásrendszer, amelyet nemcsak az terhelhet, ahogyan használjuk – vagy nem használjuk –, hanem az is, ahogyan az életünket cipeljük.
Mivel a kérdés összetett, többnyire a megoldás is az.
Kedves Balázs, köszönöm a pozitív visszajelzést.
Anna
Egyszer egy vendégem elsorolta a panaszait, majd felfeküdt a padomra, és várt.
A mozdulat, ahogyan elhelyezkedett, éppen olyan volt, mint ahogy letesszük a foltozásra váró ruhát a varrónőnél, a cipőt a cipésznél, ahogy a kocsit hagyjuk a szerelőnél.
Itt van, elhoztam, elromlott, javítsd meg. És még: mikor jöhetek érte?
Ő a testét „rakta le” ilyen módon elém. És türelmesen várta, hogy elkészüljek a javítással.
Hát jó, gondoltam, megteszem, amit tudok – de Te hogy jutottál ide, és most mit teszel magadért?
Ahogy én látom: ez az eset – bár a „térdprobléma” nevet viselte – arról szólt, hogyan felejtkezett el valaki törődni saját magával.
A hétköznapi kihívások, a felnövő gyerekek és a múló évek közepette hogyan veszítette el a kapcsolatot a testével. Hogyan nem szerette, nem becsülte, nem figyelt rá, míg végül – amikor már nagyon fájt – a padomra „tette”.
Kedves Anna, örülök, hogy a nyár beköszöntével az életöröm és az egészség visszatért, a térdfájás pedig tovaszállt.
